• Kata

JK Keresztény Ajándék Bolt - hamarosan nyitunk!!!


Emlékszem, kb. másfél évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy már ki is mertem mondani egy kedves barátnőmnek: "úgy szeretném, ha az Úr egyszer megengedné, hogy legyen egy picike - kis üzletecském, valahol a városban" ... Emberi ésszel teljes lehetetlenségnek tűnt ez a vágy, mert hát annyi kötelezettséggel és fizetnivalóval jár még egy ilyen kisebb vállalkozás is, de a szívemen akkor is ez volt .. s ezt látta a mi Urunk is <3 Utólag már látom, milyen szépen vezetett engem előre az úton, apró lépésenként előkészítve engem is a körülményeket is, mígnem 2 héttel ezelőtt rábukkantam az alkalmasnak tűnő üzlethelyiségre és akkor még inkább imádkoztam, figyeltem és olyan nagy békesség volt bennem az egész folyamat alatt, hogy nem kételkedtem tovább, tudtam, az Úr megadja nekem, amit kérek, ezért hát, vettem egy nagy levegőt és belevágtunk ...


Lent 10 nm, fent 8 nm és hatalmas belmagasság, így van egy helyes kis eladótér és bőven van hely az ékszerek készítésre is :) Nem is hittem volna, hogy 2 hét alatt ilyen sok mindent el lehet végezni, már egészen jól állunk a berendezkedéssel, díszítgetéssel, a hétvége során a munkához szükséges eszközök és természetesen maguk az ékszerek is átkerülnek a végleges helyükre. Ez után már csak egy alapos leltározásra van szükség, közben a papírmunkát is befejezzük, megérkezik a pénztárgép is és megnyílhat a JK Keresztény Ajándék Bolt :)


Apropó, JK. Ezen sokat filóztam, mi legyen a bolt profilja és mi legyen a neve ... aztán a homlokomra csaptam és rájöttem, nem kell ezt túlbonyolítani, eddig sem volt véletlen a névválasztás, ezt kell továbbvinni. Te tudod, mi a JK? :) Vagyis ki? Jobban mondva kik? Hát, az Úr és én <3 mivel azonos a monogramunk.


Szóval jövő héten, vagy legkésőbb a húsvét utáni héten már biztosan megnyithatjuk a boltot, ahol terveim szerint nem csak a JK keresztény ékszereket fogod tudni megvásárolni, hanem egyéb, igés ajándéktárgyakat is. Az alkotókkal még csak most fogom felvenni a kapcsolatot ez ügyben, de a helyet ennek megfelelően alakítom ki, úgyhogy bizakodó vagyok. Lesz igés hűtőmágnes, képeslap, falikép, dísztárgyak s még ki tudja mi :)


Feltétlen számítok a visszajelzésetekre, terveztek - e ellátogatni hozzánk? :) Minden kedves megosztásnak nagyon - nagyon örülünk és várunk benneteket az Erzsébet krt. 40-42. szám alatt HAMAROSAN!

Kata

www.jkkeresztenyajandek.com

#bolt #nyitás #ajándék #ékszer #erzsébetkrt

7 megtekintés
MARADJUNK KAPCSOLATBAN
BARÁTAINK
SEGÍTHETÜNK?
Jakab Kata
+36 1 618 7497
info@keresztenyekszer.com
 
Boltunk címe:
1074 Budapest,
Dohány u. 80. 
( a Dohány és Hársfa
utca sarkán )
© 2017 by JK Keresztény Ékszer is proudly created with Wix.com
  • Grey Facebook Icon
  • Grey Instagram Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey Pinterest Icon