Gratulálok a nyertesnek :)
Egy kicsi késéssel, de ma sikerült kisorsolnom a legutóbbi játékunk nyertesét :) Nagyon izgalmas kérdést tettem fel nektek, mert tényleg kíváncsi voltam a válaszaitokra ...

Azt kértem tőletek, hogy írjátok meg, mikor fogadtátok el Jézust megváltótoknak ( kb. vagy dátummal vagy meséljétek el az egész megtérést, ahogy jól esik ☺) Be kell valljam, nem lepődtem meg az arányokon, de pontosan ezért el is szomorodtam, mert bizony még mindig nagyon sokan nem tudják, mi fán terem a megtérés, az élő Isten fiának elfogadása, mely mindenkinek személyes döntése kell legyen, mert ezt nem lehet megörökölni, megtanulni, belenevelkedni, hiába az akaratunktól független keresztség stb.
Ki kell nyissuk a szívünket és elménket és oda kell állni Isten színe elé, s mély meggyőződésből elmondani Jézusnak, hogy hiszünk benne, tudjuk, ki ő, miért jött el a földre 2000 évvel ezelőtt, kérjük a bűneink bocsánatát és fogadjuk el Isten kegyelmi ajándékát, Jézus áldozatát, aki magára vette a világ bűneit, köztük a miénket is. S ha ezt szívből - őszintén el tudjuk mondani Istennek, biztosak lehetünk benne, hogy halálunk után vele lehetünk, mert a mi nevünk is szerepel a mennyei listán ...
"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt." János 14,6-7.
... mert csak és kizárólag Jézuson keresztül vezet az út az Atyához, nincs más lehetőség és mód ... Ha még nem imádkoztál így soha Istenhez korábban, akkor kérlek tedd meg, MOST! ez életed legfontosabb döntése <3
És hát persze, jöjjön a sorsolás eredménye is, köszönöm a türelmeteket.

Gratulálok Mecséri Reginának a karperechez :) Kérlek, jelezd, tudsz - e jönni személyesen a nyereményedért vagy írj nekem egy email - t, benne egy magyarországi címet, ahová küldhetem :)
ÚJDONSÁG ( egy hős vagy, ha még mindig nem hagytad abba az olvasást :D ) - kattints a linkre és telepítsd az alkalmazást, ha nem akarsz lemaradni a JK - val kapcsolatos fontos infókról! http://wix.to/ikDRAGQ
Köszönöm, hogy játszottatok és viszitek hírét a JK szolgálatnak a facebookon és a nem virtuális világban is,
Kata