Jusson eszedbe Teremtőd, amíg fiatal vagy!

Nem tudom, hogy mi hívők, akik ismerjük a Bibliát, hányszor és hányan csodálkozunk rá egyes részeire, mint költői műalkotásra. Akik egyébként is szeretik és olvassák a verseket, a szépirodalmat, talán előbb veszik észre ezeket.

Őszintén szólva én is csak most kezdek ezekre jobban figyelni, sőt úgy általában a versekre. Igazi újszülöttként csodálkozom rá arra, hogy egy-egy költői mondatban mennyire mély mondanivaló rejtőzik és egyáltalán milyen csodás szellemi teljesítmény ezeket a rímeket egymás mellé és után sorakoztatni. Úgy látszik, csak mostanra, majdnem ötvennél értem meg erre. Túl későn, sajnos, ha engem kérdeztek... :(

Szóval, ha fogékonyak vagyunk erre, a Biblia is meg tud örvendeztetni bennünket szép költői képekkel, de hiszen tudjátok a vasi isiből: Prédikátor könyve, Énekek éneke, Példabeszédek, Jób könyve és a Zsoltárok mind-mind költői nyelvezettel íródtak.

Prédikátor 12 fejezetét olvastam nemrég és nagyon megfogott a szép hasonlataival, ahogy az öregkor nyűgjeit leírja: remegnek a ház őrzői (kezek), megroggyannak az erős férfiak (lábak), megállnak az őrlő asszonyok (fogak) és akik az ablakon kinéznek, már homályosan látnak (szemek). Nagyon megható képek ezek, már csak emiatt érdemes olvasgatni, de a felsorolás egy fontos figyelmeztetéssel kezdődik, amit mindenkinek, aki még fiatalnak érzi magát, meg kellene fontolnia.

Jusson eszedbe Teremtőd, amíg fiatal vagy, amíg az öregség nyűgös napjai nem jönnek, az évek, melyeket nem szeretsz! /Préd 12,1 EFO/

Nem szeretjük ezeket az éveket, mert az elmúlás már közelebbinek és egyre biztosabbnak tűnik, mint amikor még életünk első szakaszában nézünk rá. Márpedig élni jó, ösztönösen szeretünk élni, az elmúlás pedig mindig félelmetes, mert vége szakadhat mindennek, amiről az életünk szól. Normális, ha ragaszkodunk az életünkhöz. De vajon akkor is ennyire fájdalmas lesz itt hagyni a földi életünket, ha tudjuk, hogy valójában nem ér véget MINDEN, csak ez a földi, fizikai világhoz kötött életünk? A szép költői rész végén olvashatjuk a megismételt intést:

Emlékezz Teremtődre, amíg fiatal vagy, mielőtt elszakad az ezüstkötél, tönkremegy az aranyveder, eltörik a korsó a kútnál, összetörik a kerék a ciszternánál, a test pedig visszatér a földbe, ahonnan származik, a szellem meg Istenhez, aki adta! /Préd 12,6-7 EFO/

A test a földbe, a szellem pedig Istenhez, akitől származik. Ahogy körbenézek a világban azt látom, sajnos kevesen tudják és hiszik igazán, hogy a szellemünk Istentől ered és oda is kell visszatérnie, vagyis a szellem nem múlhat ki olyan értelemben, ahogy a testünk. Ha pedig nem múlhat ki, akkor örök és ettől kezdve érvényes a kérdés, hogy az öröklét vajon milyen lesz; örömteli és felszabadult Isten jelenlétében egy vele való szellemi közösségben, vagy nyomorúságos, Isten nélküli?

Vagyis igazából öröklétünk minősége múlik azon, hogy gondolunk-e a Teremtőre még amíg “fiatalok” vagyunk? Akarjuk-e megismerni, közelebb kerülni hozzá, akarjuk-e a megszakadt kapcsolatot újraépíteni? Sokan kérdezik: mi az élet értelme? Szerintem pontosan ez: még ebben a földi életünkben megismerni Istent és visszatérni hozzá, újra kapcsolódni, gondolni rá sokat (amíg még fiatalok vagyunk) és így, őt megismerve talán már nem is lesz olyan félelmetes az öregkor és az elmúlás sem, hiszen jól ismerhetjük, tudjuk, hova, kihez térünk haza.

Prédikátor könyve erről még nem beszélhet, hiszen jóval korábbi időből származik, de az evangéliumokból és az apostoli levelekből egyértelmű, hogy az út vissza a Teremtőhöz Jézus által megnyílt, az elveszett kapcsolat igenis helyreállítható még most ebben az életben. Az ember felelőssége pusztán csak annyi, hogy még itt, a földi élete alatt eldöntse: szeretne-e újra igazi személyes kapcsolatot ápolni Istennel?

Emlékezz a Teremtődre, amíg fiatal vagy, mert az életet jobb élni vele, mint nélküle! Aki a halálos ágyán gondol rá először, az bizony sokat veszített. Micsoda hiábavalóság...!

---

Prédikátor könyve 12,1-8 (EFO)

Jusson eszedbe, Teremtőd,

amíg fiatal vagy,

amíg az öregség nyűgös napjai nem jönnek,

az évek, melyeket nem szeretsz!

2

Amíg a nap fénye el nem homályosul,

meg a hold és a csillagok,

és visszatérnek a felhők az esők után,

3

mikor remegnek a ház őrzői,

és megroggyannak az erős férfiak,

megállnak az őrlő asszonyok,

mert kevesen vannak,

és akik az ablakon kinéznek,

már homályosan látnak,

4

akkor bezárják a két külső kaput,

elhalkul az őrlőkő hangja,

felkelnek a hajnali madárhangra,

és elhalkul az éneklő leányok hangja,

5

akkor már egy dombocskától is félnek,

és mindenféle veszedelmet rejt az út,

kivirágzik a mandula ága,

nehezen vonszolja magát a sáska,

és kialszik a kívánság lángja,

az ember pedig elmegy örökös házába,

és az utcán siratóasszonyok járnak.

6

Emlékezz Teremtődre, amíg fiatal vagy,

mielőtt elszakad az ezüstkötél,

tönkremegy az aranyveder,

eltörik a korsó a kútnál,

összetörik a kerék a ciszternánál,

7

a test pedig visszatér a földbe,

ahonnan származik,

a szellem meg Istenhez,

aki adta!

8

Milyen nagy hiábavalóság!

— mondja a Prédikátor. —

Milyen nagy hiábavalóság!

Bizony, minden hiábavalóság.